Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

HVDSZ 2000 Ifjúsági Tagozata Ülésezett

2013 november utolsó hétvégéjén ült össze a HVDSZ 2000 Ifjúsági Tagozata A hétvége egyik célja a tagozat bővítése volt amely sikeresnek tekinthető. Új fiatalok voltak jelen az ülésen akik számára bemutattuk, mivel is foglalkozik a HVDSZ 2000 illetve az Ifjúsági tagozatunk. A csapat építés jól sikerült. A hétvége folyamán egyfajta ötletbörzét is tartottunk: miben kéne változnia a tagozatnak, milyen célokat szeretnénk elérni az elkövetkezendő évben. Ennek eredményeképpen elkészült a 2014 első negyedéves munkatervünk vázlata. Egy tartalmas és izgalmas hétvégén vagyunk túl. A cikkhez tartozó képeket ide kattintva tekinthetitek meg.

Gránit Biztosító KGFB

SIGNAL kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ajánlatát a Tagjaink részére. Az ajánlatot ide kattintva tudjátok megtekinteni.

Csepeli Alapszervezetünk Nyugdíjas Találkozója

Idén November 22-én rendezte meg a Csepeli Alapszervezetünk a már hagyománnyá vált nyugdíjas találkozójukat, amelyet a HVDSZ 2000 székházában tartottak. Az idősebb generáció tagjai között köszönthettük a HVDSZ 2000 előz vezetését is. Név szerint Dr Pék Zsoltot volt elnökünket Halász Jánosné Marika és Szikszai Zoltán alelnököket. Jelenlegi és volt tisztségviselőink jelen voltak eme nemes eseményen. A rendezvény egész délután folyt a képek magukért beszélnek. A képeket ide kattintva tekintheted meg.

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár