Emlékhely a bányászoknak
Bella Zsuzsanna, sajátos emléket alkotott a munkabalesetben elhunyt bányászoknak. Képe munkában megfáradt, barázdált arcú, idős asszonyt ábrázol, aki üres tekintettel mered a gazdátlanul maradt vizeskannára… A festőművész - aki egyébként a HVDSZ 2000 tagja - alkotása a Salgótarjánban átadott emlékhely első eleme, de várható, hogy az évek során még több művész helyezi el az emlékezés ezen megnyilvánulásait.
A fenti kép a teljes alkotás egy részlete. Még több képért az avatásról tekintse meg galériánkat!
forrás: Nógrád megye, Emlékhely a bányászoknak című cikke (2012. október 29-ei cikk) A képeket a rendezvényen a HVDSZ 2000 munkatársai készítették.
„Bensőséges, szép ünnepség helyszíne volt Salgótarjánban az MSZOSZ székháza, ahol a munkabalesetben sérült és elhunyt áldozatok mellett a napokban emlékhelyet avattak az így elhunyt bányászoknak is.
Rabi Ferenc, a Bánya, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke avató beszédében tisztelettel adózott azok előtt, akik nap-nap után leszálltak a bányába, hogy felszínre hozzák a szenet. Mint mondotta, a bányamunka, a bányászok sokat tettek azért, hogy az itt élő embereknek munkájuk, a családoknak kenyerük legyen, Salgótarjánból pedig város, jelentős ipari üzemekkel. A bányászat megszűnt Nógrádban, de jövőjéről szólva reményét fejezte ki, hogy nyitnak még bányákat, hiszen az országban és Nógrád megyében is jelentős szénvagyont rejt a föld, amely kitermelésre vár. Egy korszerűbb bányászkodás lehetőségét vetítette előre, a meglévő tapasztalattal és szakmai tudással számolva, de új szemlélettel, technológiával, eszközökkel. Elismerését és köszönetét fejezte ki az alkotónak, az emlékhelyet díszítő alkotásért.
Bella Zsuzsanna és Demeter László
Bella Zsuzsanna festőművész sajátos emléket alkotott a munkabalesetben elhunyt bányászoknak. Képe munkában megfáradt, barázdált arcú, idős asszonyt ábrázol, aki üres tekintettel mered a gazdátlanul maradt vizeskannára, a kobakra, a bányászkalapácsokra, amelyek már lefelé fordultak, Érzéseiről beszélt, amelyek a munkára készülve ébredtek benne. Egy anya éli meg legfájdalmasabban a veszteséget, amelyet a fiú halála okoz. Az anya, aki a világra hozza, keservesen felneveli, munkába indítja a fiát. Büszke rá, miközben mindennap reszket érte, hogy épségben feljöjjön a bányából. A Jó szerencsét, amellyel a bányászok köszöntötték egymást leszállást előtt, olyan, mint egy ima… ima az életükért. S mindig voltak anyák, akik hiába vártak.
Az emlékhelyen, ahol örökmécses világol, koszorút helyezett el Rabi Ferenc és Rákos József, a bányászszakszervezet Nógrád megyei bizottságának elnöke, valamint Demeter László, az MSZOSZ Nógrád Megyei Képviseletének vezetője. A zagyvarónai nőklub és a bányászszakszervezet salgóbányai alapszervezetének tagjai bányászdalokkal, a bányászsorsot idéző verssel tették meghittebbé az emlékezést.
A baráti beszélgetésen – amely az emlékhely avatását követte – Pálos Lajos, aki maga is bányász volt, jó ismerője az 1944-es karancslejtősi bányászellenállásnak és résztvevője az 1946-os széncsatának, újabb emlékkép készítését kezdeményezte. Azok emlékezetére, akik életét azonnal elvette a hatalom, ahogy kijöttek a karancslejtősi bányából. A több bányász témájú könyv szerzője a 19 évet élt Rau aknáról szóló munkáját ajándékozta Rabi Ferencnek.”