A szakszervezeteknek ki kell lépniük a komfortzónájukból a tagok megtartása és újak toborzása érdeké

Németh Zsuzsanna, a HVDSZ 2000 szakszervezet nemrég megválasztott elnöke szerint a digitalizáció, az automatizáció és a globális gazdasági trendek alapjaiban kérdőjelezik meg a hagyományos érdekképviseleti modelleket, a szakszervezeteknek pedig az eddiginél kreatívabb érdekképviseletre kell berendezkedniük. A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) a településüzemeltetésben dolgozókat, valamint a megváltozott munkaképességűeket képviselő ágazati szakszervezet, amely több ezer tagot számlál. Zsuzsannát 2026. március 26-án választották elnökké, és mozgalmas első száz napon van túl a vezetői székben – erről, és a következő három év terveiről beszélgettünk vele.

Két éve már a HVDSZ gazdálkodásért felelős elnökségi tagja voltál ugyan, mielőtt most március végén elnökké választottak, de céges közegből érkeztél a szakszervezeti világba. Globális multiknál és közszolgáltatási cégeknél is szereztél vezetői tapasztalatot, illetve HR- és szervezetfejlesztő is vagy. Mindezzel a háttérrel nyilván más szemmel nézed a szakszervezeteket. Hogyan látod, mik a legnagyobb kihívások most a munkavállalói érdekképviseletek előtt?

Németh Zsuzsanna: A szakszervezetek jövője nálunk a legizgalmasabb és legkritikusabb kérdés most, mert a munka világa drasztikus átalakuláson megy keresztül. A digitalizáció és az automatizáció, a globális gazdasági trendek alapjaiban kérdőjelezik meg a hagyományos érdekképviseleti modelleket. Nálunk is az új foglalkoztatási formák a legfontosabb kihívások, mert egyre kevesebb a heti 40 órás munkaviszony. Ezek helyét átveszik a platform alapú munkák, a szabadúszók, az atipikus foglalkoztatási formák. A szakszervezeteknek a jövőben alkalmassá kell válniuk a projekt alapon dolgozó és a digitális nomád munkavállalók képviseletére is. Emiatt újfajta kollektív szerződésekre van szükség.

Említetted a digitalizációt és az automatizációt. Ezekre hogyan tudnak rákapcsolódni a szakszervezetek?

Igen, ezek szintén fontosak számomra, illetve a mesterséges intelligencia is, amit magam is most tanulok, de már használom is. Az automatizáció már nemcsak a kékgalléros (náluk például a városgazdaságban dolgozók) munkásokat érinti, hanem a fehérgalléros szellemi munkaköröket is. Nekünk is egyre több tagunk van az adminisztráció, az ügyfélszolgálat területéről, ezért fontos ezekkel a témakörökkel foglalkozni.

Ennek kontextusában hogyan változhat a szakszervezetek és a benne dolgozók szerepe?

Fókuszváltást szeretnék, hogy a szakszervezetek szerepe ne pusztán a bértárgyalásokról szóljon, hanem a szektor stabilitását segítő, megkerülhetetlen stratégiai partnerek legyenek. Átképzési programokban, reskillingben is gondolkozom, olyan értelemben, hogy ezeket ki kell kényszeríteni, illetve szabályozni kell a végkielégítéseket. A helyi vagy regionális vezetőinknek fel kell ismerniük a technológiai veszélyeket, és azzal is számolni kell, hogy a munkáltatók is kicsit radikálisabb és modern válaszokat adnak a kihívásokra.

Egyre kevesebb a 40 órában dolgozó munkavállaló, sokan dolgoznak home office-ban otthon, ami megnehezítheti a tagtoborzást vagy a szakszervezeti információk átadását. Erre mi a jó válasz véleményed szerint?

Mindenképpen a digitális és decentralizált szerveződés! Az az idő, amikor több ezer munkás egy helyen dolgozott, és nagyon könnyű volt őket mozgósítani, sajnos lejárt. Rengeteg telephely van, sok helyen távmunkában dolgoznak az embereink, és ezért a munkavállalók elszigeteltek. Új eszköznek gondolom, hogy a jövő szakszervezetei digitális platformokon, például titkosított chatcsoportokban, online szavazófelületeken szerveződnek. Ezt szeretném bevezetni, ezért ezt tanulom most.

Külföldön is egyre gyakoribbak a formális struktúrákon kívüli, ad hoc jellegű digitális összefogások. Azt olvastam, hogy például az Amazon és a Starbucks dolgozóinak független szerveződései így készültek elő az összefogásokra az USA-ban.

Működőképes lehet a határokon átívelő összefogás is?

Igen, fontosnak tartom a globális szolidaritást a multinacionális cégekkel szemben. Fel kell ismernünk, hogy mivel a nagyvállalatok globálisak, ezért beszűkült a lokális szakszervezetek szerepe. Ha egy országban túl erősek a követelések, akkor azt vettem észre, hogy a multicég simán odébb áll egy lazább szabályozású országba vagy régióba. A HVDSZ 2000 elnökségének másik két tagjával, Baranyi Tamás vagyongazdálkodásért, és Svajda József nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagokkal szeretnénk megerősíteni a HVDSZ 2000 kapcsolatait a nemzetközi szakszervezeti szövetségekkel Ausztriában, Németországban, a Délvidéken, vagy éppen Olaszországban, mert ezek a konföderációk nagyon erős érdekérvényesítő képességgel bírnak. Globális minimum szabályokat és kódexeket is ki tudnak kényszeríteni, és ahol ők jelen vannak, ott nem is próbálkozik olyan munkáltató, aki próbál 14 órát dolgoztatni.

Szorosabbra szeretnénk fűzni a kapcsolatainkat az EPSU-val (Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetsége), illetve az első száz napom fontos eredménye két pályázat elnyerése is: szeptemberben tanulmányútra megyünk Olaszországba partner szakszervezetünkhöz, a CGIL -hez, valamint ősszel egy ausztriai tanulmányúton építjük a kapcsolatainkat az ottani hulladékos szakszervezettel, az ÖGB-vel.

A szakszervezetek taglétszáma nemcsak Magyarországon, hanem világszerte csökken. Hol van ennek a vége?

Sokan kérdezték tőlem, hogy a szakszervezetek el fognak-e tűnni, mert jelen pillanatban elég alacsony a taglétszám országos szinten. Én azt gondolom, hogy nem fognak eltűnni, hanem az új gazdasági modellekben is jelen lesznek, sokszor láthatatlanabb, de intenzívebb formában. Ugyanakkor azok a szakszervezetek, amelyek nem lépnek időben, és nem lépnek túl a XX. századi reflexeken, azok eljelentéktelenedhetnek. A rugalmas, digitális, transzparens és a menedzsmenttel szemben határozottabb, kritikusabb fellépést tanúsító érdekképviseleteké a jövő.

A HVDSZ 2000-nek hány tagja van jelenleg?

Mi egyrészt a helyiiparban, tehát a városgazdálkodásban vagyunk otthon, másrészt tagságunk felét a megváltozott munkaképességűek adják, őket is képviseljük. Közel 70 alapszervezetünk van országos szinten, minden régióban ott vagyunk. Több mint hatezer tagunk van jelenleg, és ez a létszám már elég nagy ahhoz, hogy a HVDSZ 2000 országos szinten is látható és megkerülhetetlen tényező legyen.

A városgazdálkodási szektorban ennek a területnek a sajátosságai miatt a feladataink rendkívül összetettek. Kettős nyomás van: a Főpolgármesteri Hivatal vagy az összes polgármesteri hivatal költségvetése versus a piaci bérek. Ez óriási kihívás, hiszen a városgazdálkodási és közszolgáltató cégek önkormányzati finanszírozásban vannak, és ez nagyon sokszor gúzsba köti a bérezési lehetőségeket, miközben a piacon a magánszféra elszívja a szakképzett munkaerőt.

Viszont fontos stratégiai ágazatokról van szó.

Igen, a szemétszállítás, a parkfenntartás, a távhő- vagy a helyiipari szolgáltatások leállása azonnal megbénítja a mindennapi életet, emiatt a sztrájkjog vagy nyomásgyakorlás jogi környezete sokszor jóval szigorúbb számunkra, és kreatívabb érdekképviseletet követel meg. Ezeknek a területeknek a vezetői ugyanakkor, úgy látom, próbálnak win-win helyzetet kialakítani. Nagyon jól esett az is, hogy Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója már azelőtt bemutatkozó egyeztetésre hívott engem, mint a HVDSZ 2000 elnökét, még mielőtt én ezt kezdeményeztem volna, és volt szerencsém Karácsony Gergely főpolgármestert is megismerni. 

Korábbi munkahelyeidről mit hozol át gondolkodásban, hozzáállásban a szakszervezethez? Hiszen nem klasszikus szakszervezeti pálya a Tiéd.

57 évesen talán már mondhatom, hogy egy élet munkáját, 35 év szakmai tapasztalatot hoztam magammal, és azt gondolom, nagyon diverzifikált tudásom van. HR, kontroller, mérlegképes könyvelő, folyamatátvilágító, javadalmazási vezető, és tréner is voltam-vagyok. Magammal hoztam a szigorú munkafegyelmet, amiben felnőttem, illetve a határidőtartást, amit másoktól is elvárok.

Talán, ami a legfontosabb, hogy nagyon gyorsan döntök – azt is felvállalom, ha éppen rosszul. Amiben még talán hasznára lehetek a HVDSZ 2000-nek, hogy a toborzási és a HR-es múltam miatt nagyon könnyen teremtek kapcsolatot akár üzleti, akár baráti közegben, és így a tagokkal is nagyon könnyen találom meg a hangot. Mivel dolgoztam az FKF-nél és a Főtávnál is, a kékgalléros fizikai dolgozókkal is ugyanúgy megtalálom a hangot, mint a felsővezetéssel. Azt gondolom, hogy ez segítség lehet a szakszervezetünknek. Fontos, hogy korábban kívülről is láttam működő vezetési rendszereket, és tanultam is, hogy hogyan kell vezetni. Mint tréner magam is tanítottam, hogy hogyan kell delegálni. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, de sokan mégsem tudják.

Mik a további céljaid?

Az egyik, hogy magam helyett megtaláljam a közép-magyarországi és az észak-magyarországi régióvezetőt, mert azt vállaltam a tagságnál, hogy főállású elnök leszek. Egy ekkora, 6000 főt tömörítő országos szakszervezetbe már főállású elnökre van szükség. A gazdasági átvilágítást követően nagy lendülettel kezdek majd hozzá a digitalizációs programokat bevezetéséhez, és a toborzáshoz. Úgy gondolom, három év alatt fontos eredményeket érhetünk el ezzel az elnökséggel.

NÉVJEGY - Németh Zsuzsanna

Közgazdász, HR-szakértő, mérlegképes könyvelő, társadalombiztosítási és javadalmazási szakértő, tréner, 2026 márciusa óta a HVDSZ 2000 elnöke.

PÁLYÁJA

Pepsi Co. - bérszámfejtő és munkajogi ügyintéző (1994-1996)

Metro - HR-generalista (1996-2007)

Select Humánerőforrás Kft. – tulajdonostársaival alapított saját cége, amelyben 2015 és 2023 között dolgozott. Egy megnyert tendert követően a Select vezethette be a fővárosi városüzemeltetési cégeknél a teljesítményértékelési rendszert. Zsuzsa ekkor került kapcsolatba több ilyen céggel, például az FKF-fel.

FKF – javadalmazási vezető (2013-2016)

Főtáv – stratégiai főmunkatárs, folyamatátvilágító (2016-2019)

HVDSZ 2000: központi koordinátor, majd pénzügyi főmunkatárs (2020), az Észak-, majd a Közép-Magyarországi Régió vezetője 2020 óta, gazdaságért felelős elnökségi tag (2024-2026), majd elnök, 2024. március 26. óta