Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Titkári értekezlet Debrecen

Régiós Titkári értekezlet 2013. október 15., Debrecen  Az Észak-Alföldi Régió érdekkörébe tartozó Alapszervezeti Titkárok részére megtartott értekezleten a délelőtt folyamán Pataky Péter az MSZOSZ Elnöke részletes tájékoztatást adott a folyamatban lévő AUTONOM, -MSZOSZ, -SZEF egyesüléssel kapcsolatosan eddig megtett intézkedésekről és a jelenleg aktuális szervezőmunkáról. Szólt arról, hogy az egyesülést igen erős várakozás övezi. A jelenleg 63 Ágazati Szakmai Szervezet kilenc tagozatot alakítva fogja koordinálni és képviselni a közvetlen, sajátos érdekeket. Az intenzív előkészítő munka eredményeként jelenleg a Föderációs Kongresszusok szervezése zajlik, melyet követően december elején megalakul az ÚJ SZÖVETSÉG, melynek nevével kapcsolatosan internetes szavazást rendeznek,ahol négy javasolt névből a szavazók által leginkább támogatott név lesz az új Szövetség neve. Szavazni: ide kattintva lehet 2013. október 25.-ig. Az Ülés délutáni részében, -melyen részt vett Molnár Judit Alelnök is- Miklós Attila interaktív tájékoztatás keretében bemutatta a HVDSZ 2000-nél bevezetendő elektronikus tagnyilvántartási programot. A programmal kapcsolatosan a jelenlévők számos észrevételt tettek, különösen a bővítéssel és egységesítéssel kapcsolatosan. Ezeket a Központ részére, összefoglalva eljuttatjuk. Az Ülésen a Régióvezető Köszönetet mondott mindazon Szervezetek és személyek részére, akik tevőlegesen hozzájárultak a 2013. szeptember 28-án Hajdúböszörményben, és 2013. október 05-én Leveleken megrendezésre került Családi Nap sikeréhez. Különösen kiemelte a Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Kft. Tisztségviselőinek és Aktíváinak munkáját, különösképpen Kelemen Gyulának, valamint a PIREHAB Tisztségviselőinek, Aktíváinak Glantné Nagy Katalinnak és Szabó Károlynak. A rendezvényekről személyes tapasztalatait is figyelembe véve Molnár Judit Alelnök is elismerően nyilatkozott. Az Ülésen ismételten felmerült a tagdíjfizetéssel kapcsolatos anomáliák. Élénk vita zajlott a TTT. Alapítvány korábbi tevékenységéről és a jövőbeni szerepéről.   Debrecen, 2013. október 21.  

Képzés

  Október 14-18 között a HVDSZ2000 székházában a HVDSZ2000 FKF Szakszervezeti Bizottságának kezdeményezésére az FKF bizalimi testülete és HVDSZ2000 ifi  tagozata munkajogi és kommunikációs valamint tárgyalástechnikai képzésen vett részt. Rózsáné Dr. Lupkovics Mariann október 14-16 között a Munka Törvénykönyvéről tartott tájékéztatót a jelenlévőknek. 16-án délután Kincses Brigitta ismertette szolgáltatásainkat és a különböző dokumentumok kitöltési útmutatóit. Majd 17-én kommunikációs tréninget tartottak az ÉTOSZ munkatársai. A hetet Kisgyörgy Sándor zárta, aki tárgyalástechnikai tanácsokkal látta el a tanulni vágyókat.  A résztvevők csatlakoztak az EPSU Európa méretű összefogásához, ami a megszorítások ellen szól. Erről bővebben a korábbi cikkünkben olvashattatok. A képzés rengeteg információval szolgált mindenki számára, remélhetőleg a jövőben újabb képzéseken vehetnek részt tisztségviselőink.  

Csatlakozzunk az Európai Összefogáshoz

Csatlakozzunk az Európai Összefogáshoz Az Epsu most októberben indított egy európai méretű akciót a megszorítások ellen, hogy megmutassuk az EU Bizottságnak, hogy nem értünk egyet a megszorítások politikájával, sokkal célravezetőbb lenne más politikai és gazdasági eszközökhöz nyúlni, így munkahely teremtés, beruházások a közszolgáltatások területén, igazságosság az adózásban, a szociális partnerek és a kollektív alku önállósága (autonómiája), ... Az akció gyakorlati megvalósításának útja az az elképzelés, hogy Európa minden tájáról és mindenféle munkahelyről érkezzenek fényképek az Európa Bizottság elnökéhez  és az Európa Tanács elnökéhez, a képeken egy-egy munkahelyi vagy szakszervezeti kollektíva mutatná fel a tiltakozó plakátot.  Az EPSU szeretné elérni, hogy 1000 fénykép érkezzen be. A plakátokat ide kattintva tudjátok letölteni. Keressétek titkárotokat régió vezetőtöket a képek elkészítésével kapcsolatban.

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár