Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Péntek az én napom! Ifjúsági Találkozó Veszprémben

Péntek az én napom! Ifjúsági Találkozó Veszprémben A HVDSZ 2000 Ifjúsági Tagozata a Nemzeti Család­ és Szociálpolitikai Intézet által kiírt pályázat keretén belül "Péntek az én napom" címmel szeptember 19­20­án megtartotta második kétnapos találkozóját Veszprémben. Első napon az érdeklődő fiatalok részletes betekintést nyerhettek a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 érdekvédelmi szervezet felépítésébe és az Ifjúsági Tagozat munkájába. Ezt követőenlevezetésként csapatépítő tréningeket tartottak. A második napon kifejezetten fiatalokat érintő munkaügyi eseteket is boncolgattak, a résztvevők továbbá munkahelyi kommunikációból és tárgyalástechnikából is hasznosítható tippeket kaptak. Ahogyan a fiatalok a sajtótájékoztatón is elmondták: A HVDSZ 2000 rendhagyó szakszervezet, rendhagyó, értékteremtő módszereket alkalmaz. Legfontosabb elvük a pártpolitikai függetlenség, valamint erőteljes külső megjelenés helyett a kompromisszumokban és megfelelő tárgyalástechnikában hisznek. A HVDSZ 2000 szívén viseli a fiatalok és az első munkavállalók sorsát, ezért az országban az elsők között hozott létre külön ifjúsági tagozatot. Eredményeik kézzel foghatóak: jelentős mennyiségű munkahelymegtartás, eredményes bértárgyalások, cafatéria. Tagjaikat rendszeresen képzik, továbbképzik a hatékony közös munka érdekében. Manapság, amikor egyre kevesebben vannak tisztában jogaikkal és a szakszervezet kínálta lehetőségekkel, újra fel kell tárnunk azokat az utakat és kapcsolatokat, mely munkaadó és munkavállaló között a közös érdekek mentén képez hidat. Veszprém megyében is várjuk azoknak a jelentkezését, akik képesek és akarnak is kiállni a saját és társai érdekeiért a munkahelyeken. Egy közösségben a legfontosabb a csapatszellem! A közös gondolkodás, a munkamorál javítása és az időszakonkénti összetartás céges családi napokon, kirándulásokon. Napjainkban ez a szakszervezet legfontosabb szerepe, hogy megtalálja a hasonló gondolkodású munkavállalókat és lehetőséget biztosítson a jó kollektíva kialakítása. Képekért kattintsatok ide vagy látogassatok el facebook oldalunkra esetleg nézzétek meg az interjúnkat. Kiss Ernő sk. Középdunántúli RégióVezető

Tovább erősödik a kapcsolat külföldi társszervezeteinkkel

Tovább erősödik a kapcsolat külföldi társszervezeteinkkel A HVDSZ 2000 életében már hagyomány, hogy a balkáni területek országainak társszakszervezetei meghívják a környező országok szakszervezeteit a bosznia-hercegovinai Neum városában megrendezésre kerülő Országos Kommunális Játékokra. Neum község Bosznia tengerparti kijárata (és halkan jegyzem meg ékköve is), amely légvonalban csak 10 km széles. Ebben az évben már a 17. Kommunális Játékokat tartották meg ebben a községben, amikor is a városka megtelik szakszervezeti tagokkal, hiszen közel 800 munkavállaló vett részt a versenyen 2014. szeptember 11-14. között. A Független Dolgozók Szakszervezete Kommunális Gazdaság-Föderáció Bosznia és Hercegovina (Samostalni Sindikat Radnika Komunalne Privrede) szervezet minden évben meghívja a környező országok társszakszervezeteit, így például a magyarországi HVDSZ 2000-en kívül többek között Macedónia, Szerbia, Horvátország, Boszniai Szerb Köztársaság érintett szervezeteit is. Teszik mindezt nem csak protokoll célzattal, hanem az országok közötti szakmai kapcsolat továbberősítése és új közös lehetőségek felismerésének céljából is. Hosszú évekre visszamenően van meg az a különleges szakmai és már-már baráti kapcsolat ezen szervezetek és egyben országok között, amely példaként szolgálhat minden ország számára. Nem elképzelhetetlen és nem lehetetlen, hogy egy ország területén működő valamennyi kommunális szakszervet egy helyen és egy időben versenybe szálljon, hogy megmutathassák, ki a legjobb vízóracserélő, ki a legpontosabb és leggyorsabb sövénynyíró vagy éppen melyik alapszervezet a legjobb labdarúgásban, asztaliteniszben. Teszik mindezt úgy, hogy munkaadójuk is a helyszínen „szurkol” a csapatának és teszik mindezt úgy, hogy egymást már régről ismerve barátként üdvözlik a versenytársaikat. A közös fényképek készítése, a közös néptánc és a jó hangulat garantált ezen a játékon. A neumi látogatáson a HVDSZ 2000 Szervezetet Busák Tamás, az Észak-Alföldi Régió vezetője képviselte idén, amelyet a vendéglátók örömmel fogadtak, hiszen egy új és fiatal aktív szakszervezeti taggal is megismerkedtek. A találkozás két alappillérének egyike ebből kifolyólag külföldi partnereink számára, hogy Magyarországon hogyan tudjuk a fiatalokat megmozgatni, milyen lehetőségeket tud a HVDSZ 2000 felajánlani azért, hogy egyre több fiatal érezze a szakszervezeti részvételt fontosnak. A három napos program keretében a magyar küldöttség megismerhette a Kommunális Játékok szervezési munkáit, a fáradhatatlan lelkesedést, a több hónapos munka eredményét valamint új terveket vetítettek a jövőre nézve. Ennek köszönhetően a HVDSZ 2000 elkövetkező időszakában előkészületi munkákat végez a neumi tapasztalatok alapján. Ahogy Rafit Mahmutovics, a boszniai társszakszervezet elnöke is elmondta, az első jó néhány játékon alig volt 100-200 résztvevőjük, amely évről-évre bővült. Ahogyan az ottani tapasztalatok is mutatják, el kellett telnie pár évnek ahhoz, hogy a munkaadók is számukra fontosnak érezzék munkavállalójuk „elengedését” a programra. A HVDSZ 2000 Fair Play kupáját a 17. Országos Kommunális Jétákokon a cazini bérlakás kezelő vállalat alapszervezte kapta. Nem tűnik már számunkra sem olyan elképzelhetetlen és megvalósíthatatlannak az, hogy egyszer a HVDSZ 2000 is megszervezhessen egy olyan többnapos játékot, amelyen például a budapesti, pécsi vagy akár a nyíregyházi tagok versenybe szálljanak azért, hogy vajon ki a legjobb vízóra szerelő vagy éppen ki üríti a szemetest a leggyorsabban és a legpontosabban. Lehet, még csak álomnak tűnik ez az elképzelés, de ahogyan a küldöttek is tapasztalták, az ottani tagoknak nem feltétlenül csak versenyt jelentett ez a három nap, hanem végre találkozhattak régi ismerősökkel és tapasztalatokat is cserélhettek. Az országok közötti kapcsolatok fontossága nem elhanyagolható pontja Szakszervezetünk életében és igenis nyitni kell és a meglévő kapcsolatot ápolni is kell a kelet-európai országok felé is, hiszen nemcsak mi segíthetjük az ő munkájukat, hanem tanulhatunk is tőlük akár. Példaértékű tenni akarásuk és lendületük, önzetlen örömük, fair play szellemük! A jövőbeni viszontlátásra Kedves Barátaink és ahogyan Ti mondtátok nekünk, úgy mi is megtesszük: Hvala (fonetikusan Fálá, jelentése: Köszönöm) Busák Tamás Észak-Alföldi Régió vezetője

Kedvezmény a Csobbanóban!

  ÚJABB MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT  A HVDSZ 2000 SZAKSZERVEZET   Az Oroszlány Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Csobbanó Uszodába a szakszervezet minden HVDSZ 2000 tagnak 40%-os kedvezményt biztosít  A kedvezményt a létesítményben kifüggesztett árjegyzék szerinti szolgáltatásokra határozták meg. Az igénybevevő tagjaink és közvetlen hozzátartozóik (házastárs, egyenesági leszármazottak) a kedvezményre való jogosultságukat érvényes EDC kártyájuk és a személyi igazolványuk bemutatásával vehetik igénybe.                                                                                                     Üdvözlettel:                                                                                                   Kiss Ernő                                                                                                  régióvezető

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár