Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Több mint 40 ezren vannak és maradni is akarnak

Több mint 40 ezren vannak és maradni is akarnak Őrizzük meg az eddigi munkahelyeket, teremtsenek nekünk is további lehetőségeket. A megváltozott munkaképességű emberek nem akarják elveszteni munkahelyüket, továbbra is dolgozni akarnak! Több mint 40 ezer, embertársunk munkahelyét veszélyezteti Magyarország 2015. évi költségvetés tervezetének őket sújtó része. A rehabilitációs foglalkoztatásra évek óta egyre kevesebbet fordít a kormány. Jövőre jelentős mértékben, mintegy 15 százalékkal tovább kívánják csökkenteni a költségvetésben az erre fordítható összeget. A mintegy 5 milliárd forintos támogatás-csökkenés közel 10 ezer fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személy munkahelyét veszélyezteti, akik a támogatás több mint 50 százalékát azonnal – adók és járulékok formájában – visszafizetik, illetve meg sem kapják. A HVDSZ 2000 Szakszervezet (Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete 2000) embertelennek, gazdaságilag ésszerűtlennek tartja a megváltozott munkaképességű munkavállalókat érintő támogatás elvonását. Nagy aggodalommal tekintünk a december 31-ig hatályos munkaszerződések jövő évi meghosszabbítása elé. Ebben a szektorban, a 327/2012 kormányrendelet hatására, már eddig is beteg emberek tömegei veszítették el támogatott státuszukat, most újabb családok rettegnek a megélhetésüket biztosító munkájuk lehetséges elvesztésétől. Továbbá a 285/2014 kormányrendelet megszünteti a munkaadói oldallal szemben támasztott kötelező 5 órás foglakoztatási átlagot, amit az államnak kellene az ellátási oldalról kompenzálni. Ma Magyarország az EU tagállamai között sereghajtó a megváltozott munkaképességűek foglakoztatásában, jelenleg a szégyenpadon Bulgária és Románia mellett helyezkedünk el. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató akkreditált munkaadók és az ott dolgozó munkavállalókat képviselő szakszervezet középszintű érdekegyeztető fóruma, a 2009. évi LXXIV. törvény szerint működő Rehabilitációs Párbeszéd Bizottság 2014. november 20-ai ülésén kénytelen volt arra a megállapításra jutni, hogy 2015. január 1-től akár tízezer ember veszítheti el az állását a költségcsökkentések miatt. November végén, a munkáltatói oldallal közösen, egy figyelemfelhívó levelet küldtünk Magyarország Miniszterelnökének, és a kormány több tagjának, amelyben kértük az egyeztetés lehetőségét, a megoldások megkeresése okán, sajnos erre a mai napig nem került sor. Elkeserítőnek tartjuk, hogy Magyarország kormánya ily módon kíván „gondoskodni” a rászorulókról, akik jelentős részben a mai ötvenes éveiben járó, munkában megrokkant generáció tagjai is. Kérjük és elvárjuk az egyeztetés azonnali lehetőségét! A HVDSZ 2000 Szakszervezet munkavállalói az év bármelyik napján készek tárgyalni. Továbbá várjuk azon megváltozott munkaképességű dolgozókat, akik nem tagjaink, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot az info@hvdsz2000.eu email címen, vagy a +36 1 222 8959 telefonszámon, hisz ahogy mottónkban is mondja „Együtt erősebbek vagyunk!” Budapest, 2014. december 6. Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete 2000    

10.000 megváltozott munkaképességű munkahelye a tét!

10.000 megváltozott munkaképességű munkahelye a tét!   Rendkívüli Rehabilitációs Párbeszéd Bizottsági Ülés összehívását kezdeményezték 2014. november 20-án a munkáltatói oldalról Balogh Zoltán, a VSZOSZ elnöke, továbbá Tasnádi Sándor, a MÁÉSZ elnöke és a legnagyobb cégek tulajdonosai (PIREHAB Nonprofit Kft, Pro-Team Nonprofit Kft Relabor Kft. Start Nonprofit Kft. stb.) voltak jelen. Munkavállalói oldalról Király András, a HVDSZ 2000 Szakszervezet elnöke; dr. Pék Zsolt, tiszteletbeli elnöke valamint Busák Tamás elnökség tag vettek részt az egyeztetésen.  A rendkívüli tárgyalást a 2015. költségvetési tervezetben lévő 5 milliárd forint elvonása indokolta, amely a támogatott foglakoztatására szánt összeget csökkenti. Magyarországon a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában megközelítőleg negyvenezer munkavállaló érintett, az egyeztetésen résztvevők ennek a kétharmadát foglakoztatják. A tervezett több mint ötmilliárdos megvonás miatt előzetes becslések alapján közel tízezer munkavállaló veszítheti el állását és mindennapi megélhetését. Mindkét fél egyetértett, hogy a támogatási megvonás lehetetlen helyzetbe hozza a munkavállalói és munkáltatói oldalt, így közös levélben fordulnak Magyarország Miniszterelnökéhez, melyben tiltakoznak és felhívják a figyelmet a támogatás csökkentéséből adódó társadalmi katasztrófára. A közös nyilatkozatot személyesen vitték el a döntéshozók részére. Sajnálatos, hogy a kormányzat részéről mind a mai napig nem érkezett válasz. A HVDSZ 2000 Szakszervezet aggodalmát fejezi ki mind a párbeszéd mind egy esetleges alternatíva hiánya miatt. Tarthatatlan, hogy a kormány egy ekkora munkavállalói réteget hagy bizonytalanságban! Budapest 2014. november 28.   Király András HVDSZ2000 elnöke

„… Mert minden nemzet annyit ér, mint ahogy bánik az elesetteivel”.

2014. november 26. -án tartotta a HVDSZ2000 Szakszervezet Nyíregyházán a TÁMOP 2.5.3.A-13/1-2013-0043 számú pályázat által finanszírozott "A megváltozott munkaképességűek és foglalkoztatásuk jelenlegi helyzete hazánkban" c. képzését. Az előadásokat Balogh Zoltán a VSZOSZ elnöke tartotta. Az előadások témáiban az alapfogalmakon kívül érintették a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. (XI.16.) kormány rendeletet, valamint a 2015 évi költségvetés tervezetben rejlő mmk foglalkoztatási keretösszeg 5 milliárd forintos elvonását. A résztvevők egy speciális szemlélettel gazdagodhattak az előadások folyamán, idézem az elnök Úr szavait: „… mert minden nemzet annyit ér, mint ahogy bánik az elesetteivel”.  

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár