Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Komádi szakszervezeti tagok kirándulása

Komádi telephelyünkön dolgozó szakszervezeti tagjaink és családtagjaik  a szakszervezeti bizalmi szervezésében kiránduláson vettek részt.Amint a képekből kiderül, jó hangulatú és megismétlést kívánó közösségi program volt.Köszönet, tisztségviselők áldásos munkájukért.László LehelnéSZÉT -Titkár Képeket itt tekinthetitek meg  

Találkozó a JHL Finn Közszolgáltató Szakszervezet képviselőivel

  Eszmecsere a finn testvérszervezet delegációjával 2016. május 30. 5 év után 2016. május 30-án a Magyar Szakszervezeti Szövetség székházában került sor a JHL finn közszolgáltató szakszervezettel való megbeszélésre ismét, a delegációval a HVDSZ 2000 részéről Király András elnök és Szabó Istvánné elnökségi tag folytatott megbeszélést a két országban működő mozgalom és ágazat aktuális helyzetéről. A megbeszélésen részt vett továbbá Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke, valamint György Károly, a MASZSZ nemzetközi titkára. A beszélgetés során kiderült, hogy hasonló cipőben járunk, amikor elmondjuk, hogy sok tagunk nyugdíj-közeli korban jár, a fiatalok pedig sok esetben érdektelenek a szakszervezettel kapcsolatban. Mint  szakszervezet elsődleges cél a bérfejlesztés kiharcolása, de hozzánk hasonlóan emellett szolgáltatásokat is nyújtanak a tagjaik számára. Náluk is megjelenni látszanak a munkáltató-barát intézkedések, a szociális, egészség és nyugdíjjárulékok átszervezése a munkáltatókról a munkavállalókra történő áthárításával. Örömünkre szolgál, hogy 2011 után ismét felvehettük a kapcsolatot velük, élünk a lehetőséggel, hogy a partnerkapcsolatainkat bővítésük, a pozitív és negatív tapasztalatok megosszuk egymással. A képzés-fejlesztés mindkét szervezet számára fontos lépés a hatékonyabb érdekvédelmi munka elérésében, ezért felmerült egy együttműködési megállapodás létrehozásának ötlete is.  A képes beszámolót itt tekinthetitek meg.

Erfo, Kézmű testületi ülés

MaSZSZ székházában volt az Erfo, Kézmű testületi ülés  Sajnos sok testületi tag nem tudott jelen lenni, ezért a létszámunk csak 67%-os volt. A  két cég vezetői jelen voltak az ülésünkön, Becker György Vezérigazgató úr, Boross Attila Erfo Koordinációs igazgatója Kóródi András Kézmű Koordinációs igazgatója, Dr. Szalay Beatrix Jogi igazgató és Magyar Helga Kézmű H.R. osztályvezető.  Közös gondolkodásunkkal próbáljuk munkavállalóink munka helyzetén javítani. Köszönet minden részvevőnek, akik munkájukkal segítik a két cég közös jövőjét kialakítani, és közös céljainkat elérni. További képes beszámolót itt tekinthetitek meg.

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár